Werkes hírek

Új ösztöndíjlehetőségek művészeti menedzsereknek és rendezvényszervezőknek

A Magyar Turisztikai Program Alapítvány a rendezvényipar megsegítésére, a rendezvényszervezői, illetve háttéripari képzésekre ösztöndíj-programot hozott létre, melybe a Werk Akadémia is bekerült. Ennek értelmében a 2022 szeptemberében-októberében induló művészeti menedzser és rendezvényszervező képzéseinken

három ösztöndíjat tudunk biztosítani

olyan jelentkezőinknek, akiknek anyagi helyzete nem engedi meg a tandíj kifizetését és a rendezvényszektorban kívánnak elhelyezkedni.  Az ösztöndíj feltétele, hogy a nyertes pályázó részt vegyen az elméleti és gyakorlati foglalkozások minimum 75%-án, és a kiadott feladatok, vizsgamunkák 80%-át elkészítse.

A pályázóktól a következő anyagokat várjuk

Motivációs levél (maximum egy oldal)
Motivációs levél (maximum egy oldal)
Ajánlás tanártól (középiskolai, főiskolai, egyetemi) vagy egyéb mentortól, amely tanúsítja a pályázó rátermettségét, és azt is, hogy az ajánló legjobb tudása szerint a pályázó anyagi helyzete nem engedné meg a teljes tandíj kifizetését

Olyan korábbi munka, iskolai feladat, projektdokumentáció, amely kapcsolódik a kérdéses szak profiljához
Olyan korábbi munka, iskolai feladat, projektdokumentáció, amely kapcsolódik a kérdéses szak profiljához
A pályázatokat az iroda@werkakademia.hu e-mail címre várjuk.
Leadási határidő: augusztus 22.