Kis pénz, kis mozi?

A Werk Filmakadémia szokatlan jelensége a magyar felnőttoktatásnak. Filmes alapképzése
kizárólag piaci bevételekből gazdálkodik, diákjai pedig évről évre azzal a feladattal néznek
szembe, hogy állami ösztöndíj és támogatás nélkül, kizárólag a saját erőforrásaikra –
kapcsolatrendszerükre, élelmességükre, illetve az iskola által nyújtott segítségre –
támaszkodva hozzák létre egy év alatt életük első rövidfilmjét.
A Werk Akadémia büszke szellemi és alkotói függetlenségére, az elkészült filmek pedig évről
évre azt bizonyítják, hogy az oktatás minősége és egy iskola küldetése nem lehet csupán az
anyagiak függvénye. A Werk Filmakadémia 16 éve teszi csendesen a dolgát, és teszi
láthatóvá, hogy a hatásos és érvényes filmkészítéshez nincs szükség sem bonyolult felvételi
folyamatra, sem költséges állami infrastruktúrára. Ahogy Ferenczi Gábor filmrendező, a
Werk tanára fogalmaz: „Tanítok filmrendezést nappali tagozaton is, de a Werkben mindig
meghat, hogy idejön egy kétgyerekes ember és munka mellett egy év után csodát képes
alkotni. És nem a karrierjét akarja építeni, hanem magából akar valamit a köznek adni. Nem
ismerek más iskolát, ahol erre példa lenne.”
A Werk Akadémia diákjainak forgatókönyvei és rövidfilmjei immár egy évtizede rendszeres
szereplői a legnagyobb hazai fesztiváloknak. Idén a Friss hús programjába Urbán Zsanett
2023-as vizsgafilmje, a Semmi került be, Zelles-Görgey Zsófia Felépített Valóságok című
forgatókönyvével pedig a Budapest International Screenplay Festival Best Short Screenplay
kategóriájának győztese lett.
Az Akadémia idén is hatalmas érdeklődés mellett mutatta be a Toldi moziban június 20-án ez
évi vizsgafilmjeit. A filmekben együttműködtek az Akadémia filmes alapképzéses, filmíró,
berendező, vágó, asszisztens és unit koordinátor hallgatói, mi több, pár filmnél a stylist
képzés hallgatói is beszálltak az alkotási folyamatba. A létrehozott filmek ismét
bebizonyították, hogy kellő szakmai irányitás mellett csapatmunkában szűkös időkorláttal és
pénzügyi támogatás nélkül is elkészülhetnek professzionális, a jelen társadalommal
párbeszédet folytató filmek.
Réz András, a Werk Filmakadémia művészeti vezetője ekképp fogalmaz: „A WERK mostani
elsőfilmesei elődeikhez hasonlóan komolyan vették a mesterségüket, és sikerült hús-vér
történeteket elmesélniük. A fikciós művek visszatérő eleme volt a szorongás, a nehezen
kitapogatható veszélyérzet, az emberi kapcsolatokban megbúvó kockázatok. Mindeközben
az idei filmtermésben két kiérlelt dokumentumfilm is helyett kapott, amelyek meglepő
módon még a világgal és a sorssal való megbékélés lehetőségét is felvillantották. Láttukra az
emberben az az érzés támadhatott, mintha a világ egy kis szeglete kisimulna a zűrzavaros
környezetben.”
Formabontó műfaji filmek is helyet kaptak a kínálatban, gazdag látvány- és hangvilágukkal
ezek az alkotások bizonyították, hogy egy misztikus történet vagy disztópia is akkor hat
igazán, ha a kreatívitás szikrája csillan fel benne.

„Elsőfilmesnek lenni nem szégyen, nem dicsőség: állapot, amely a második filmmel
visszafordíthatatlanul elmúlik. Elsőfilmesnek lenni nem mentség. Mert az elsőbe anyait-apait
bele kell adni. Aztán az összes továbbiba is.” Réz András
A Werk Akadémia Filmes alap- és mesterképzése szeptembertől Mozgóképkészítő
képzésként folytatja munkáját, változtatlan struktúrában, de kibővült tartalommal, és azzal
az új lehetőséggel, hogy a hallgatók a második év elvégzése után államilag elismert
szakképesítést szerezhetnek.