Légy berendező

(Beszerző, Swing, Standy)

A Nemzeti Filmintézet támogatásával az elmúlt években több képzést is indított a Werk Akadémia, amelyek egy-egy speciális, szűkebb szakterületre készítették fel hallgatóinkat azzal a céllal, hogy az itt tanulók a lehető leghamarabb be tudjanak lépni a filmgyártásba. Ezeken a támogatott képzéseken a hallgatók a képzési díj 20 százalékát fizetik meg.

2023-ban is pályáztunk, a Nemzeti Filmintézet döntése alapján ősztől az Asszisztens és a Unit koordinátor mellett elindítjuk Berendezők (Beszerző, Swing, Standy) szakunkat is!

JELENTKEZÉS
berendező képzés

Jelentkezz szeptember 15-ig a képzésre!

Nap
Óra
Perc
Mit csinál a berendező?

A hivatás – „berendező” – megnevezése kicsit félrevezető, ugyanis olyan szakemberekről van szó, akik a látványtervező elképzeléseit díszletben, kellékben, berendezésben valóra váltják. És nem pusztán látványról, hangulatról van itt szó, hanem például a hitelességről, arról, hogy a néző összeillőnek érzi-e a képben megjelenő részleteket. Szóval ebben a munkában rengeteg kreativitás van. Meg kutatás. Bocs, itt világot kell teremteni.

A production design Oscar-díját tavaly a Dűne nyerte el és ezzel Sipos Zsuzsa is, aki a berendező csapatot vezette.

Szóval a berendezők kemény agymunkások. És nem mellékesen nyomozók is. Mert valahonnan be kell szerezni a szükséges holmikat, akkor is, ha a történet 1923-ban vagy 1985-ben játszódik, ha egy kis faluban vagy egy világvárosban bonyolódik a história. Mivel a filmek költségvetése rendszerint nem engedi meg, hogy minden egyes berendezési tárgyat vagy kelléket legyártsanak, a berendezőnek tájékozódnia kell a lehetséges forrásokról. S ha ilyen mégsem lenne, meg kell találnia azokat a szakembereket, akik el tudják készíteni.

Amikor a néző kijön a moziból és elégedetten biccent egyet, nem feltétlenül gondol azokra, akik a látvány élményét minden porcikájában kidolgozták. De a szakmabeliek pontosan tudják, mennyit tesznek hozzá a berendezők a film sikeréhez. Ha szeretnél közéjük tartozni, tanuld meg ezt a mesterséget a Werk Akadémián.

JELENTKEZÉS
BERENDEZŐ KÉPZÉS

Jelentkezz szeptember 15-ig a képzésre!

Nap
Óra
Perc

A képzés témakörei

a berendező csapat és feladatai

berendezési logisztika

helyszínkeresés

díszlettervezés és látvány

alaprajzok, látványtervek

képszerkesztő programok

információk a forgatókönyvben

beszerzések, bázis, raktár, tárolás, szállítás

költségvetés, számlák, dokumentáció

a filmforgatás szakaszai, stáb, részlegek

együttműködés a különböző részlegekkel az előkészítés során

kutatómunka (korok, stílusok, társadalmi jellemzők)

A képzés mentora

Dubóczky Erzsébet

rendezőasszisztens, szerkesztő,
szkripter, produkciós vezető

Tel.: +36  30 996 6253

 

„Ezek a szakok filmes hiányszakmákra készítenek fel. A filmgyártás ma prosperáló iparág hazánkban. Ha az NFI által támogatott képzések közül valamelyiket közel érzed magadhoz, most lehetőséged van rá, hogy akár már a képzés alatt is munkára találj a filmszakmában!”

A képzés mentora

Dubóczky Erzsébet

rendezőasszisztens, szerkesztő, szkripter, produkciós vezető


Tel.: +36  30 996 6253

„Ezek a szakok filmes hiányszakmákra készítenek fel. A filmgyártás ma prosperáló iparág hazánkban. Ha az NFI által támogatott képzések közül valamelyiket közel érzed magadhoz, most lehetőséged van rá, hogy akár már a képzés alatt is munkára találj a filmszakmában!”

A képzés oktatói

Dubóczky Erzsébet

produkciós vezető

Horváth Zoltán

set decorator

Einhorn Zsuzsa

Gantner Péter

set decorator, prop master

Marton Frigyes

operatőr

Információk a képzésről

A kurzus 8 hónapos, 196 órás: 88 elméleti, 108 gyakorlati órából áll.

Az elméleti órák és a Werkben tartott gyakorlati órák angol szaknyelven is zajlanak.

A kurzus 2023. októbertől 2024. májusig tart, heti egy alkalommal, szombaton 9.00 – 15.30 között.

A 8 hónapos képzés hallgatói a Nemzeti Filmintézet támogatásával 80%-os tandíjkedvezményben részesülnek, a képzési díj tehát 645.000 Ft helyett 129.000 Ft, amely összeget a felvett hallgató a felvételt követő 15 napon belül fizetheti be.

JELENTKEZÉS
berendező KÉPZÉS

Jelentkezz szeptember 15-ig a képzésre!

Nap
Óra
Perc
KÉPZÉS DÍJA
299000 Ft
KÉPZÉS IDŐTARTAMA
1 hónap
INDULÁS
2000 október
INDULÁSI LÉTSZÁM
1