SZÍNHÁZI MENEDZSER KÉPZÉS

TANULJ ÉS TEREMTS – SZÍNPADI ÉLMÉNYT!

Bővebb információkért a gombra kattinva hívj minket!

Magyarországon kevés az igazán hozzáértő színházi menedzser. Vajon miért lehet ez? Talán mert ebben a szakmában olyan komplex tudásanyagra és erős személyiségre van szükség, amelyre kevesen vállalkoznak. Pedig ez a szakma szép, előremutató, izgalmas és sokszínű. Aki átlátja és érti a színházi világot – legyen az független vagy épp kőszínházi struktúrában –, nem lehet elveszett ember és mindenhol megtalálja a számára megfelelő feladatokat és közösségeket. 

A Werk Akadémia több, mint 10 éve indít színházi menedzser képzéseket, a legelismertebb és legnépszerűbb képző intézmények egyike. Az elmúlt évek óriási változáscunamit hoztak a színházi szegmensben, különösképpen 2023-24-ben, amikor már elvárássá vált a saját lábon állás, hiszen az állam kivonulóban van a területről. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy minden évben frissítsük képzési programunkat, a lényeges és hiányzó szakmai részterületekre koncentráljunk, miközben teljes rálátást biztosítunk hallgatóinknak a munkakör egészére. 

2023-ban a szak két osztályfőnökkel indul újra. dr. Váczi László, a Bethlen téri Színház ügyvezető igazgatója és Balogh Máté András, az Art is Business elnöke kiegészítik egymást és olyan tudást és kapcsolatokat hoznak be a képzésbe, amely egyedülálló. 

Új, átdolgozott képzési rendszerünkben szinházi menedzser hallgatóink először az Önmenedzser és tartalomgyártó programot  végzik el, hogy a megfelelő kommunikációs és marketing készségek, ismeretek birtokában vághassanak bele választott szakterületük megismerésébe

Képzésünk fókuszában egy komplex, gyakorlatközpontú tudás átadása áll. Ez magában foglalja a tartalomgyártás kreatív részének megismerését, a szövegírástól kezdve a videózáson, fotózáson át a grafikai alapismeretekig. A program rengeteg marketing- és kommunikációs háttérismeretet tartalmaz, a sikeres ön- és termékmenedzseléshez elengedhetetlenül szükséges ismereteit. 

Oktatóként sikerült olyan szakembereket megnyernünk, akik jól ismerik a friss trendeket és komoly gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek mindazon skillekkel kapcsolatban, melyekre a jövő művészeti menedzsereinek égetően nagy szükségük van.

Az Önmenedzser és tartalomgyártó képzés pontos tematikáját ITT találod.

Az 1. modul időtartama: 10 hét (2023 szeptember – november), heti két hétköznap délután, 17:00-20:15

1. MODUL: Önmenedzser és tartalomgyártó képzés: 349 00 Ft
 (A 2. modullal együtt bevezető áron a kettő együtt: 599 000 Ft!)

SZÍNHÁZI MENEDZSER KÉPZÉS

A Werk Akadémia színházi menedzserei a beiratkozással egy kalandos munkafolyamat részesévé válnak. A Werkben a vizsga ugyanis egy valódi projekt, komoly, igazi csapatmunkát igénylő feladat. Ha kellő odaadással, felelősséggel vettél részt benne, a tanév végére megszületik az első referenciamunkád, amellyel már neki is vághatsz az újabb tervek megvalósításának. Építheted tovább a pályádat. A színházi menedzserek feladata néhány hónap leforgása alatt megszervezni egy színpadi előadást. A csapat dönt a szakmai tartalomról, a helyszínről, a résztvevőkről éppúgy, mint az esemény kommunikációjáról és lebonyolításának valamennyi körülményéről.

A Werk Akadémia hallgatói az elmúlt több mint egy évtizedben többtucat értékes, izgalmas, innovatív eseménnyel járultak hozzá Budapest kulturális életéhez. Szervezőként nincs annál nagyobb öröm, mint amikor a buktatók, nehézségek, az esemény előtti stressz és kapkodás után hirtelen megszületik a csoda: egy olyan előadás, amely valós tartalmat és értéket ad a közönségének, nem mellesleg pedig megteremtőinek.

A modul időtartama: 2023. november-december (13 hét) és 2024. február-április (10 hét), hetente két hétköznap, 17.00 – 20.15-ig, plusz a gyakorlatok és a vizsga.

KÉPZÉS DÍJA
299000 Ft
KÉPZÉS IDŐTARTAMA
1 hét + vizsgák
INDULÁS
2000 november
INDULÁSI LÉTSZÁM
1
JELENTKEZÉS
SZÍNHÁZI MENEDZSER KÉPZÉS

Jelentkezz a képzésre!

Nap
Óra
Perc

Az idei képzés fókuszpontjai:

Stratégiai és menedzsmenti tudás 

  • Milyen célok mentén érdemes társulatot építeni, színházat vezetni?
  • Kik is vagyunk és kik a célcsoportjaink?
  • Hogyan finanszírozható a színház?
  • Kik lehetnek a partnerek?
  • Mit értünk szponzoráción, támogatáson, mecenatúrán?
  • Hogyan építünk szolgáltatást és hogyan adjuk el?
  • Mi az értékem?
  • Mit jelent a dinamikus árazás?
  • Meddig és hogyan kapom meg a játszási jogokat?

Marketing és kommunikáció

  • Milyen kommunikációs csatornái vannak a színháznak?
  • Mi a különbség egy projekt és egy állandó helyszín kommunikációja között?
  • Hogyan kell kommunikációs költségvetést írt?
  • Hogyan kommunikálok a célcsoportjaimmal?
  • Mit jelent a 21. századi média? 
  • Mit ad nekünk a kulturális média?
  • A közösségi média vagy a szájhagyomány az erősebb?
  • Kik azok a kulturális influenszerek?
  • Közösség vagy közönség?

Közönségkapcsolatok

  • Létezik még a hagyományos értelemben közönségkapcsolat?
  • Hogyan érem el a közönségem?
  • A követőm biztosan a közönségem?
  • Technológiai újításokkal sikeres lehetek?

Technológiai ismeretek

  • A menedzsernek is kell érteni a világosításhoz, hangosításhoz?
  • Tudni kell kommunikálni a technikai szakemberekkel?
  • Hogyan lesz pénz a technikai parkunk fejlesztésére?
  • Az új technológiai kihívások: pl streaming még új?

Színháztörténet

  • Érteni/ismerni kell a színház történetét, hogy értsük a jelenkori színház szerkezetét. 

Szakmai bejárások

A képzés során igyekszünk a lehető legtöbb független és köszínházi szereplőhöz elmenni, hogy személyesen is képet kapjanak a hallgatók a színházról. Több órát az adott helyszínen is megtartunk majd. 

Lehetséges helyszínek várhatóan: Szkéné, Loupe Társulat, Örkény Színház, Katona József Színház, Vígszínház, Margitszigeti Szabadtéri Színház, Városmajori Szabadtéri Színház, RAM Colosseum, Jurányi Inkubátorház stb. 

A képzés mentorai

Balogh Máté

az Art is Business Egyesület elnöke

+36 70 457 1183

 

Dr. Váczi László

 a Bethlen téri Színház ügyvezető igazgatója

A képzés oktatói

A felkérés alatt lévő szakemberek mellett a következő oktatók voltak már a szak tanárai:

Várkonyi Judit

Játékszín sajtófőnök

Komáromi György

színházi menedzser

Kulcsár Viktória

Jurányi Inkubátorház vezető

Borgula András

Gólem Színház vezető

Orlai Tibor

Orlai Produkciós Iroda vezetője

Tímár András

színháztörténész

valamint vállalati szakemberek és vezetők.

Hallgatóink mondták

„A sokszínű merítésből összeálló hallgatóság minden tagjának más és más irányból érkezett a rengeteg, funkcionálisan és praktikusan elraktározható információ. Számos érdekes és hasznos nézőpont és szegmens találkozott egymással, tágította az agyakat, miközben az iskola által szervezett izgalmas programok a mozgásteret tágították. Fontos barátságok és szövetségek születtek itt, nem beszélve a felejthetetlen világmegfejtő összejövetelekről.”
Galambos Zsófia
Színházi menedzser képzés (2019-2020)
„Hatalmas előnye az iskolának, hogy a tankönyvek helyett minden héten szakemberektől tanulhattunk, kapcsolatokat építhettünk nemcsak a csoporttársainkkal, hanem a tanárainkkal is. A félév végén a vizsgaelőadást nem elméletben kellett megalkotnunk, hanem mint produkciós csapat darabot választottunk, színpadra állítottuk, forrásokat szereztünk hozzá. A gyakorlati tudást egy tankönyv sem tudja kiváltani.”

Zelei Ágnes
Színházi menedzser képzés (2019-2020)
A képzés után elnyerhető tanúsítvány: WerkPass magyar és igény esetén angol nyelvű magánoklevél, amely a képzés elvégzését igazolja. Tartalmazza, hogy a végzett a képzésben mely tanároktól és mit tanult, valamint a gyakorlati helyeket, munkákat, melyekben részt vett. A WerkPass elnyerésének feltételei: részvétel az órák legalább 70%-án és az év végi gyakorlati vizsgában való aktív részvétel.
1. MODUL: Önmenedzser és tartalomgyártó képzés: 349 00 Ft
2. MODUL: Képzőművészeti menedzser képzés: 399 000 Ft

Bevezető áron a kettő együtt: 748 000 Ft helyett 599 000 Ft!
JELENTKEZÉS
SZÍNHÁZI MENEDZSER KÉPZÉS

Jelentkezz a képzésre!

Nap
Óra
Perc