A Nemzeti Filmintézet támogatásával az elmúlt években több képzést is indított a Werk Akadémia, amelyek egy-egy speciális, szűkebb szakterületre készítették fel hallgatóinkat azzal a céllal, hogy az itt tanulók a lehető leghamarabb be tudjanak lépni a filmgyártásba. Ezeken a támogatott képzéseken a hallgatók a képzési díj 20 százalékát fizetik meg.

2022-ben is pályáztunk, a Nemzeti Filmintézet döntése alapján ősztől a Felvételvezető és Naplóvezető képzések mellett elindítjuk a Berendezőket képző szakunkat is!

Jelentkezz a képzésre augusztus 20-ig!

Képzés:*
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
Születési dátum:*
Lakcím:*
Telefonszám:*
E-mail cím:*
E-mail cím újra:*
Elolvastam és elfogadom
az ÁSZF-ben foglaltakat:*
Elfogadom
Elolvastam és elfogadom az
Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat:*
Elfogadom

A jelentkező hozzájárul ahhoz, hogy a jelentkezési lapon szereplő személyi adatait a képző rögzítse és felnőttképzési szerződésben és az Adatvédelmi Szabályzatban meghatározott módon és terjedelemben felhasználja. Hozzájárul továbbá, hogy a képző hírlevélben és képzéshez kapcsolódó e-mailben megkeresse. A képző kijelenti, hogy a hallgató adatait – törvényben meghatározott kivételtől eltekintve – harmadik félnek nem adja át.

Mit csinál a berendező?

Mit csinál a berendező?

A hivatás – ’berendező’ – megnevezése kicsit félrevezető, ugyanis olyan szakemberekről van szó, akik a látványtervező elképzeléseit díszletben, kellékben, berendezésben valóra váltják. És nem pusztán látványról, hangulatról van itt szó, hanem például a hitelességről, arról, hogy a néző összeillőnek érzi-e a képben megjelenő részleteket. Szóval ebben a munkában rengeteg kreativitás van. Meg kutatás. Bocs, itt világot kell teremteni.

A production design Oscar-díját idén a Dűne nyerte el és ezzel Sipos Zsuzsa is, aki a berendező csapatot vezette.

Szóval a berendezők kemény agymunkások. És nem mellékesen nyomozók is. Mert valahonnan be kell szerezni a szükséges holmikat, akkor is, ha a történet 1923-ban vagy 1985-ben játszódik, ha egy kis faluban vagy egy világvárosban bonyolódik a história. Mivel a filmek költségvetése rendszerint nem engedi meg, hogy minden egyes berendezési tárgyat vagy kelléket legyártsanak, a berendezőnek tájékozódnia kell a lehetséges forrásokról. S ha ilyen mégsem lenne, meg kell találnia azokat a szakembereket, akik el tudják készíteni.

Amikor a néző kijön a moziból és elégedetten biccent egyet, nem feltétlenül gondol azokra, akik a látvány élményét minden porcikájában kidolgozták. De a szakmabeliek pontosan tudják, mennyit tesznek hozzá a berendezők a film sikeréhez. Ha szeretnél közéjük tartozni, tanuld meg ezt a mesterséget a Werk Akadémián.

A képzés témakörei

A képzés témakörei

  • a filmforgatás szakaszai, stáb, részlegek
  • információk a forgatókönyvben
  • kutatómunka (korok, stílusok, társadalmi jellemzők)
  • díszlettervezés és látvány
  • alaprajzok, látványtervek
  • képszerkesztő programok
  • a berendező csapat és feladatai
  • berendezési logisztika
  • együttműködés a különböző részlegekkel az előkészítés során
  • helyszínkeresés
  • beszerzések, bázis, raktár, tárolás, szállítás
  • költségvetés, számlák, dokumentáció
  • a filmforgatás szakaszai, stáb, részlegek
  • információk a forgatókönyvben
  • kutatómunka (korok, stílusok, társadalmi jellemzők)
  • díszlettervezés és látvány
  • alaprajzok, látványtervek
  • képszerkesztő programok
  • fazonok, viseletek, stílusok
  • kommunikáció a stábban
  • kommunikáció a színészekkel, statisztákkal
  • műveletek, trükkök, fogások
  • szakmai angol nyelv

A képzés mentora

Dubóczky Erzsébet

Dubóczky Erzsébet

rendezőasszisztens, szerkesztő, szkripter, produkciós vezető
Tel.: +36  30 996 6253

“Ezek a szakok filmes hiányszakmákra készítenek fel. Újraindulnak a forgatások, a filmvilág nem áll meg. Ha az NFI által támogatott képzések közül valamelyiket közel érzed magadhoz, most lehetőséged van rá, hogy a jövő évben munkára találj a filmszakmában!”

A képzés oktatói

A képzés oktatói

Borvendég Zsuzsa

Borvendég Zsuzsa

díszlettervező, látványtervező
Dubóczky Erzsébet

Dubóczky Erzsébet

produkciós vezető

Gantner Péter

set decorator, prop master

Horváth Zoltán

set decorator
BK filmstúdió

Kovács Péter

ügyvezető, BK Filmstudio
B. Marton Frigyes

Marton Frigyes

operatőr

Paczolay Béla

rendező, forgatókönyvíró
Parádi Zsolt

Parádi Zsolt

ügyvezető, Ódon-Fon Kft.
Tóth István

Tóth István

berendező

Információk a képzésről

A kurzus 8 hónapos, 200 órás: 92 elméleti, 108 gyakorlati órából áll.

  • Az elméleti órák és a Werkben tartott gyakorlati órák angol szaknyelven is zajlanak.
  • A kurzus 2022. októbertől 2023. májusig tart, heti egy alkalommal, szombaton 9.00 – 15.30 között.

A 8 hónapos képzés hallgatói a Nemzeti Filmintézet támogatásával 80%-os tandíjkedvezményben részesülnek, a képzési díj tehát 695.000 Ft helyett 139.000 Ft, amely összeget a felvett hallgató a felvételt követő 15 napon belül fizetheti be.

KÉPZÉS DÍJA

139.000 Ft

KÉPZÉS IDŐTARTAMA

8 hónap

FELVEHETŐ LÉTSZÁM

12 fő

INDULÁS

2022. október

Jelentkezési határidő: augusztus 20.
A jelentkezéshez kommunikációs szintű angol nyelvtudás szükséges.