ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

Ismerkedő beszélgetés van. Az a célja, hogy veled közösen megbeszéljük, mit szeretnél, mik a céljaid, milyen lehetőségeket kínál az általad választott szak. Emellett alkalom arra, hogy te is feltehesd kérdéseidet, képet kapj a Werk Akadémiáról. Kivételt jelentenek a Nemzeti Filmalap (Nemzeti Filmintézet) által támogatott képzések, mivel ezek nagyon komoly tandíj-kedvezményt nyújtanak – korlátozott számban. A felvételi teszt és beszélgetés ebben az esetben azt szolgálja, hogy rangsorolni tudjuk a jelentkezőket.

Ha jelentkezel, a felvételi beszélgetés pontos időpontját Veled egyeztetjük.

Igen, mivel a foglalkozásokat hétköznaponként 17.00 és 20.15 között, valamint szombat délelőttönként tartjuk.

Ezt ma már egyetlen oktatási intézmény sem garantálja végzős hallgatóinak. A Werk piacképes tudást és a tanulás, a gyakorlatok során kiépíthető kapcsolatrendszert kínál. A Werk tanárai szakmájuk meghatározó személyiségei, s az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy szívesen dolgoznak együtt az arra érdemes Werkes tanítványaikkal. A Werk Akadémián végzett hallgatók jelentős hányada talált eddig állást vagy munkát az általa választott területen, de ez természetesen a te felkészültségeden, helytállásodon is múlik!

Mivel a Werk Akadémia iskolarendszeren kívüli képzés, a képzésében résztvevők diákhitel, diákigazolvány igénylésére nem jogosultak.

A szakok többségén lehetőséget adunk rá. Ha igényt tartasz rá, kérdezz rá a felvételi beszélgetésen!

2020 tavaszán a korlátozások miatt az órák jelentős része online zajlott. A Werk azonban alapvetően offline képzést folytat, hiszen a gyakorlatok, a személyes kapcsolatok kiépítése, a projektek (kiállítás, színpadi mű, fotózás, koncert, filmforgatás stb.) megvalósítása másként nem képzelhető el. De az gyakori, hogy az órákon kívüli konzultációk online történnek, s fel vagyunk rá készülve, hogy ha szükséges, áttérjünk az online képzésre.

A Werk Akadémia vállaltan nem elit- és művészképző, programja a piac igényeiből indul ki. A piacnak pedig nagy munkabírású, csapatban dolgozni tudó, mégis önálló, kreatív szakemberekre van szüksége. A Werk nem az elmélet, hanem a gyakorlat iskolája. A Werkben folyó program külön sajátossága, hogy lehetőség van a stylistok, enteriőrstylistok, művészeti menedzserek és a filmesek közös munkájára.

A Werk tanárai szakmájuk ismert és elismert képviselői, akik saját szakterületük legfrissebb ismereteit adják át. Hallgatóink arra is lehetőséget kapnak, hogy más szakok óráira bejárjanak. S még egy: a Werk nem csak tudást közvetít. Képzéseink többségét csapatépítő és személyiségfejlesztő tréningekkel kezdjük. Fennállása óta a Werk egy egyre inkább terebélyesedő networkké, a régi és az új werkesek sokszínű, ütőképes közösségévé vált.